A Szózat eléneklésével vette kezdetét a némileg megújult megemlékezés. Ennek díszletéül szolgáltak ugyanis az aradi vértanúk portréi, amelyeket Talpos Erzsébet festőművésznő készített, illetve az önkéntes fiatalok, akik ezeket a portrékat kezükben tartották a rendezvény végéig.
Elsőként Szőcs Péter, a társszervező Szent István Kör elnöke köszöntötte a jelenlevőket, majd id. Pallai Béla görög katolikus parókus és Kiss József református lelkész szólt a jelenlevőkhöz.
Póti Eduárd történelemtanár az aradi tizenhármak kivégzésének történelmi előzményeit elevenítette fel. Megtudtuk: Európában kétféleképpen vélekedtek az emberek a szabadságharc vezéreinek sorsát illetően. Volt, aki a kihallgatásuk és ezt követően a szabadon bocsájtásuk mellett érvelt, mások a kivégzést tartották megfelelő büntetésnek. Haynau - mivel szabad kezet kapott - példát akart statuálni, ezért hazaárulás és fegyveres felkelés miatt a halálba küldte Aradon a forradalmárok legfontosabb katonai vezetőit - hogy a magyaroknak eszükbe ne jusson újra fellázadni. Póti szerint bár nemzetünk gyásznapja ez, azért van ok ünneplésre is. Ünnepelnünk kell azokat az eszméket, amelyekért haláluk percéig kiálltak a vértanúk.
Kereskényi Gábor, a Szatmárnémeti RMDSZ elnöke, parlamenti képviselő ünnepi beszédében egy veszélyre hívta fel a figyelmet. A veszélyre, amit az hoz, hogy kezdjük elengedni egymás kezét. Ezt pedig mi, partiumi magyarok nem engedhetjük meg magunknak. Nem ezért haltak hősi halált Aradon a tizenhármak, hanem egymásért és a hazáért. Ezen nekünk is nap mint nap el kell gondolkodnunk és össze kell fognunk, mert ha nem ezt tesszük, el fogunk tűnni örökre.
A szabadságharc leverését követően vértanú-halált halt, szatmárnémeti kötődésű Gonzeczky János emléktáblájánál idén is több civil szervezet, oktatási intézmény, közintézmény képviselői helyeztek el koszorút, a rendezvény pedig a Himnusz eléneklésével zárult.